4:30 csörög az óra, ébresztő! Elérkezett a nagy nap! Csomagok készen, szendvicsek rendben, irány az állomás. Dóriékkal fél 7-kor találkoztunk a Keletinél. Némi várakozás után kiderült honnan indul a vonatunk, gyerünk beszállni. A helyünk nagyon jó, egy négy személyes asztalos rész, minden adott a kényelmes utazáshoz. A csomagok a helyükön, minden elfér és a szülők is nyugodtabbak kicsit. 7:25 indulás!!!
Lassan kigördülünk az állomásról és kezdetét vette a 10 és fél órás út. A szülői gondoskodásnak hála az éhhalál nem fenyegetett bennünket, mert összesen 18 szendviccsel és nem kevés édességgel vágtunk neki az útnak. Izgalommal teli vártuk a hegyeket és a szebbnél szebb tájakat, melyeket majd menet közben csodálhatunk. Hát ez elmaradt. A vonat Pozsonyon át ment Csehországba, onnan pedig Katowicén át Varsóba, így a legmagasabb hegyeket a Duna-kanyarban láthattuk. Nem baj, ez is szép volt. Menet közben helyenként havas volt a táj, de pár centinél nagyobb hóval sehol sem találkozunk. A jegyünket minden országban érvényesítették így egész sok pecsétet összeszedtünk a végére. Az igazi meglepetés akkor következett be amikor a vonat lengyel földre érkezett. Ugyanis elkezdett rángatni, de úgy, hogy néhány búcsús rodeóbika is megirigyelhette volna. Ez akkor érződött igazán, amikor olyan 120 km/órás sebességgel ment a vonat, de szerencsére csak egy órán át élvezhettük ezt az extrát. Valószínűleg ennek a kompenzálása gyanánt egy büfékocsi ment végig a vonaton. Megkérdeztek minket, hogy kérünk e inni, köszönjük nem. De ez ingyen van, jött a válasz. Akkor jöhet és máris a kezünkben volt az InterCity nápolyi és a Scooby Doo almalé. Érdekesség még, hogy a vonat néha elérte a 161 km/órás tempót is.
Az út rövid története:
1-5 óra - hurrá, utazunk. Minden szép és jó.
5-6 óra - kezd kényelmetlen lenni az ülés, de nem baj, mer nincs sok hátra.
7-10 óra - segítség!!! Ülni nem jó, az állás sem az igazi, semmihez nincsen kedvünk, mikor érünk már oda.
17:55 percre pontosan érkezünk és végre leszállunk :)
Az állomáson várt ránk René, az egyik lakótársunk. Mivel az állomás elég nagy némi időbe telt míg megtaláltuk egymást. Amíg Renét kerestem Dórit megkörnyékezte egy hajléktalan, némi alamizsnát kérve, de ő már megedződött a VIII. kerületben, így ellentmondást nem tűrően hajtotta el az emberünket. Taxiba ültünk és a város fényeit csodálva haladtunk az új otthonunk felé.
Megérkeztünk a Makolągwy 23. elé. A környék egész jó és a ház is biztató. A lakásról majd Dóri ír egy részletesebb beszámolót. Hamar szembesültünk vele, hogy az előző lakó nem fáradozott sokat a takarítással távozása előtt. De az egész lakásra ráférne egy nagytakarítás, mert Janinál tuti nem mennének át a szobaellenőrzésen. A porcicákat kikerülve egy tiszta sarokba lepakoltunk, majd értesítettük a családjainkat, hogy egyben megjöttünk. René elkísért minket egy áruházba, ami körülbelül 300 méterre van tőlünk. Közben megmutatta, hogy merre van a metró, melyik busszal tudunk odajutni és más általános szabályokat is elmondott. Egyébként az utcánk végén van a buszmegálló, az ablakunkból még látni is lehet, mert a sarkon lakunk. A boltban vettünk némi sört és egy lepedőt, mert azt az előd nem mosta ki a sajátját csak itt hagyta. A bevásárlás után megismertük a másik lakót is, Raquelt. A találkozás örömére ittunk egy pálinkát, de a spanyoloknak nem volt őszinte a mosolya. Egy sör társaságában még beszélgettünk egyet majd hamar nyugovóra tértünk, mert mindkettőnket kimerített ez a mozgalmas nap.
Íme néhány kép az utazásról:
