MAKOLĄGWY 23 avagy kalandjaink Lengyelországban

Először is tekintsünk vissza a megérkezésünk napjára. Máté az előzményeket már megírta, én csak kiegészítem egy kicsit. Aznap este az ágy úgy vonzott minket, mint egy mágnes és mi engedtünk neki. Mielőtt elaludtunk érzékeltük, hogy a szoba mintha nem lenne olyan meleg, később nagyon hideg lett. Ez annak köszönhető, hogy a lakásban egy beállított hő érzékelő van, ami a fűtést irányítja, tehát nappal melegebb van, estére pedig csökken a hőmérséklet. Hát első éjjel ez túlságosan is lecsökkent. A lakótársak ezt nem érzékelték, mert az ő két szobájuk együttvéve akkora, mint a miénk. Pulcsiban, zokniban és dupla takaróval aludtunk. Nem volt túl kellemes, de másnap megoldódott a probléma, csak picit feljebb kellett tekerni a kapcsolót, mert kb. 16 fokra volt állítva.

A következő napon - pénteken- miután felkeltünk, megreggeliztünk a maradék szendvicsekből, összeszedtünk magunkat és útnak indultunk. Irány az Ikea, hogy megvegyük a hiányzó dolgokat. Mátéval eldöntöttük, hogy lesétálunk 3 buszmegállót a metróig, ami Varsóban az egyetlen metró.  Térkép nélkül nehézkesen ment, sejtettük merre vagyunk, de nem volt túl egyértelmű, egy picit tovább is mentünk, mint kellett volna, de megtaláltuk és ez a lényeg. Vettünk egy 24 órás jegyet és már be is jutottunk a föld alá. Hogy elérjünk a célállomáshoz, át kellett szállnunk egy buszra, aminek a megtalálása szintén bonyolult volt elsőre. A buszmegállóban kerestük, de kiderült, hogy a villamosmegállóban kellett volna felszállni rá. 20 perc buszozás után megérkeztünk az Ikeába. Vásárlás előtt megebédeltünk, hogy együnk valami meleg ételt, ne csak szendvicseket. Megvettünk mindent, ami kell: takarót, párnát, ágynemű huzatot, lepedőt, törölközőt, vágódeszkát és tepsit. A visszaút már sokkal gyorsabban ment, egyrészt a városba befelé kisebb volt a dugó, így repesztettünk a busszal, másrészt már tudtuk mivel és meddig kell menni.  Kitaláltuk, hogy ha már lendületben vagyunk, akkor csak lerakjuk a pakkot és megyünk rögtön a boltba, ami pár utcával arrébb található a lakástól. A neve Real, olyan, mint nálunk az Auchan vagy a Tesco. Nagyjából tisztítószereket vettünk, de csak pár apróságot, mert a lakásban bőven akad egyéb takarítószer. Így- mindennel felszerelve- megpróbáltuk szebbé varázsolni a szobánkat, ami nem volt nehéz, mert akkora porcicák fogadtak minket, hogy hajaj. De nem kíméltük őket, kiporszívóztunk, letörölgettük a polcokat és bepakoltuk a ruhákat.

Rendrakás után, befészkelődtünk az ágyba, majd Skype-oltunk a családdal, így tudták, hogy minden rendben van. Sokkal otthonosabban éreztük magunkat a tisztaszobában és főként az ágyneműben, szóval hamar elaludtunk.

Ebéd az Ikeában

4:30 csörög az óra, ébresztő! Elérkezett a nagy nap! Csomagok készen, szendvicsek rendben, irány az állomás. Dóriékkal fél 7-kor találkoztunk a Keletinél. Némi várakozás után kiderült honnan indul a vonatunk, gyerünk beszállni. A helyünk nagyon jó, egy négy személyes asztalos rész, minden adott a kényelmes utazáshoz. A csomagok a helyükön, minden elfér és a szülők is nyugodtabbak kicsit. 7:25 indulás!!!

Lassan kigördülünk az állomásról és kezdetét vette a 10 és fél órás út. A szülői gondoskodásnak hála az éhhalál nem fenyegetett bennünket, mert összesen 18 szendviccsel és nem kevés édességgel vágtunk neki az útnak. Izgalommal teli vártuk a hegyeket és a szebbnél szebb tájakat, melyeket majd menet közben csodálhatunk. Hát ez elmaradt. A vonat Pozsonyon át ment Csehországba, onnan pedig Katowicén át Varsóba, így a legmagasabb hegyeket a Duna-kanyarban láthattuk. Nem baj, ez is szép volt. Menet közben helyenként havas volt a táj, de pár centinél nagyobb hóval sehol sem találkozunk. A jegyünket minden országban érvényesítették így egész sok pecsétet összeszedtünk a végére. Az igazi meglepetés akkor következett be amikor a vonat lengyel földre érkezett. Ugyanis elkezdett rángatni, de úgy, hogy néhány búcsús rodeóbika is megirigyelhette volna. Ez akkor érződött igazán, amikor olyan 120 km/órás sebességgel ment a vonat, de szerencsére csak egy órán át élvezhettük ezt az extrát. Valószínűleg ennek a kompenzálása gyanánt egy büfékocsi ment végig a vonaton. Megkérdeztek minket, hogy kérünk e inni, köszönjük nem. De ez ingyen van, jött a válasz. Akkor jöhet és máris a kezünkben volt az InterCity nápolyi és a Scooby Doo almalé. Érdekesség még, hogy a vonat néha elérte a 161 km/órás tempót is.

Az út rövid története:

1-5 óra - hurrá, utazunk. Minden szép és jó.

5-6 óra - kezd kényelmetlen lenni az ülés, de nem baj, mer nincs sok hátra.

7-10 óra - segítség!!! Ülni nem jó, az állás sem az igazi, semmihez nincsen kedvünk, mikor érünk már oda.

17:55 percre pontosan érkezünk és végre leszállunk :)

Az állomáson várt ránk René, az egyik lakótársunk. Mivel az állomás elég nagy némi időbe telt míg megtaláltuk egymást. Amíg Renét kerestem Dórit megkörnyékezte egy hajléktalan, némi alamizsnát kérve, de ő már megedződött a VIII. kerületben, így ellentmondást nem tűrően hajtotta el az emberünket. Taxiba ültünk és a város fényeit csodálva haladtunk az új otthonunk felé. 

Megérkeztünk a Makolągwy 23. elé. A környék egész jó és a ház is biztató. A lakásról majd Dóri ír egy részletesebb beszámolót. Hamar szembesültünk vele, hogy az előző lakó nem fáradozott sokat a takarítással távozása előtt. De az egész lakásra ráférne egy nagytakarítás, mert Janinál tuti nem mennének át a szobaellenőrzésen. A porcicákat kikerülve egy tiszta sarokba lepakoltunk, majd értesítettük a családjainkat, hogy egyben  megjöttünk. René elkísért minket egy áruházba, ami körülbelül 300 méterre van tőlünk. Közben megmutatta, hogy merre van a metró, melyik busszal tudunk odajutni és más általános szabályokat is elmondott. Egyébként az utcánk végén van a buszmegálló, az ablakunkból még látni is lehet, mert a sarkon lakunk. A boltban vettünk némi sört és egy lepedőt, mert azt az előd nem mosta ki a sajátját csak itt hagyta. A bevásárlás után megismertük a másik lakót is, Raquelt. A találkozás örömére ittunk egy pálinkát, de a spanyoloknak nem volt őszinte a mosolya. Egy sör társaságában még beszélgettünk egyet majd hamar nyugovóra tértünk, mert mindkettőnket kimerített ez a mozgalmas nap.

Íme néhány kép az utazásról:

Nos, Dóri is és én (Máté) is jelentkeztünk Erasmusra. Először mindketten máshova, de végül úgy alakult, hogy közösen jöttünk Varsóba, amit egyikünk sem bánt meg... még :D

A jelentkezést már november közepén letudtuk, de a felvételünkről csak karácsony előtt pár nappal érkezett meg az értesítő. Januárban pörögtek fel igazán az események. Devizaszámla nyitás, EU-s egészség biztosítási kártya beszerzése és lakáskeresés, mivel kollégiumot nem kaptunk. Úgy érzem szerencsések vagyunk, mivel pár nap keresgélés után sikerült egy nagyon jó lakásra bukkanunk. Le is csaptunk a lehetőségre és pár levél után már a miénk volt a szoba. A lakásról később még bővebben írunk. A vonatjegyet is beszereztük, így már csak az egyéni tanrendet kellett megszereznünk. Ez nem ment zökkenőmentesen, mert néhány tanárt nem volt könnyű elérni, de végül mindent elintézünk.Nem maradt más hátra, mint várni az utazásig :)

A blogot ketten fogjuk íni, különböző néven. Dóri blogger neve Gyóri míg az enyém Uncle Matthew lesz. A cím választása némi fejtörést okozott, de végül ebben állapodtunk meg, ugyanis ez az itteni címünk. Igyekszünk naprakész információkkal szolgálni a mindennapjainkról, de nem ígérünk naponta beszámolókat.